FIGYELEM!!!

Az oldal még szerkesztés alatt áll!
Az érdemi munkát még nem kezdtük el, egyelőre azokról a terményekről gyűjtök információkat, melyeket termesztünk.
Nem tudom, hogy mikorra érem utol magam... Apukám megint vetőmagért ment...

2010. április 17., szombat

A medvehagyma


(Ezt a képet loptam a netről, bevallom becsülettel... )


A mi kertünkben (még) nincs, de mindenképpen meg szeretnék próbálkozni a termesztésével. A környékbeli erdőkben sokat lehet találni. Én is szeretem, kiváltképp enyhe aromája miatt. Csak úgy magában is el lehet rágcsálni a levelét, kirándulás közben. Most nagyon "trendi" a gasztronómiában... Szerintem el sem kellett volna felejteni... :)

A medvehagyma (Allium ursinum) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának, spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, a hagymafélék (Alliaceae) családjába tartozó faj.

Népies nevei:

Kígyóhagyma,

poroszhagyma,

sajamás,

salamás,

sási-hagyma.

Egész Európában megtalálható.

Jellemzése

Fehér, megnyúlt buzogány alakú (45 mm hosszúra és 5 mm vastagra hízó) hagymájából rendesen két nagy, tojásdad, hosszú nyelű, a végén kihegyesedő, 15–25 cm magasra emelkedő tőlevelet hoz. A külső levél hüvelye hártyás. Levéllemeze átlag 15 cm hosszú és 4 cm széles, és sötétebb zöld fonákukat fordítják a nap felé.

Virágrügyeit két hártyaszerű, barna buroklevél védi. A kinyílt virágok hófehérek, háromszögletű tőkocsányon, tömött ernyőkben nyílnak. Három rekeszű toktermése van.

Életmódja, élőhelye

Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik.

Hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Március elejétől már látható hajtásai vannak. Tömeges tenyészhelye a Mecsek, ahol legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelenik meg.

Gyűjtése

Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.

Felhasználása

Nagyon sokféle bántalomra használható. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest (egy krumpli, hagyma, fokhagyma és tejszín hozzáadásával), illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom. Régi, népi étel /pl. beré/ különleges ízhatású változatát adhatja. A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad az ételeknek.

További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel.

Gyógyhatása

Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.

Tartósítása

Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. Eltartható aprítva sóval összekeverve, olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nylon zacskóban lefagyasztjuk. Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét.

FIGYELEM!!

Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg.

Általában a hagymafélék idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít. A hagymafélék a védikus tanítások szerint radszasztikus ételek, azaz a vágyat, szenvedélyt erősítik, illetve az érzelemtestre hatnak.

A sárgarépa

Tegnap éppen a gyümölcsfák rügyeit szemrevételeztük, amikor András megszólalt mellettem: Figyelj, ez itt nem sárgarépa?? És valóban. A cseresznyefák alatt nagy vonalakban kirajzolódott két sor. Találomra felhúztam az egyiket, és láss csodát...

Egy széép nagy répa termett a kezemben. Tavaly apa bent felejtette... Így legalább már van friss!! És Paprikásnak, az örökbe kapott húsvéti nyuszinknak is jó lesz!

A sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) nagyon fontos zöldségnövény, jelentős vitaminforrás, régóta ismerjük és termesztjük. Elsősorban levesek ízesítésére, hidegkonyhai-, konzervipari-készítmények, de bébiételek is készíthetők belőle. A nálunk termesztett fajták 8 mg karotint (az A-vitamin elővitaminja), de szénhidrátot, B-vitamint és kevesebb C-vitamint is tartalmaznak.

A növény Közép-Ázsiából származik, onnan terjedt el nyugatra, és a spanyolok jóvoltából jutott el Kr. u. I. század táján Európa asztalaira. Pliniustól tudjuk, hogy ez a négyezer éves kultúrnövény eredetileg vékony, kemény és vad ízű gyökér volt, és a késő római időkben kezdték nemesíteni. A XVII. századig az európai fogyasztók a fehér, sárga és lila színű sárgarépát ismerték. A ma természetesnek számító narancssárga változatát holland kertészek a királyi család tiszteletére nemesítették.

Erdély egyes vidékein murok a neve.

Felhasználása

Nyersen fogyasztva, főként gyerekeknek értékes és tápláló kiegészítő étel. A rövid tenyészidejű fajták, friss fogyasztásra alkalmasak, míg a hosszú tenyészidejű fajták, vermelve, homokba rakva – jól tárolhatók. Használhatjuk levesek, saláták, főzelékek, hidegkonyhai készítmények, bébiételek készítésére, de nagyon sok ételkülönlegesség ízesítője, vagy díszítője is lehet, egyben a nyulak kedvenc eledele.

Élővilág

Vendégünk: zöld levelibéka.





Épp az egyik szőlőtőkén napozott, mikor sikerült lencsevégre kapnom. :)

2010. április 16., péntek

Hagyma, a rengeteg...



Szerintem ez az, amiből a legtöbb félét ültettük. Az újhagyma már nemcsak szép, hanem finom is :D , a póréhagyma egyelőre a radiátoron fürdik a napfényben, az ültetőládában, a többi pedig réges rég kint a földben.

Íme a munkálatok képekben:

Foghagyma






Akadt segítség is... :)



Lila hagyma.


Hagyma

A hagyma (Allium) korábban a hagymafélék (Alliaceae) családjának névadó, egyben legnagyobb nemzetsége volt (bár egyes rendszerezések a liliomfélék családjába sorolják). Az APG III-rendszerben az amarilliszfélék családjába került át. 1250 fajával a növények egyik legnagyobb fajszámú nemzetsége is egyben. Évelő, hagymás növények, amik sajátos ízt, illatot adó vegyületeket termelnek. Számos faját termesztik fogyasztásra.

A nemzetségbe tartozó növények virágai mind ehetőek. A metélőhagyma (Allium schoenoprasum) virágainak íze a legkevésbé markáns. A rózsaszín vagy fehér virágú fokhagyma (Allium sativum) virágának zamata enyhébb a hagymáénál.

Termesztett fajok

Vöröshagyma

Nagyon sok fajtája van, de Magyarországon és az egész világon is híres Makón és környékén termesztett makói vöröshagyma, kellemes aromája és kevésbé csípős íze miatt kedvelt.

Illóolajat, B-vitamint, C-vitaminból 30 mg/100 g-ot (a zöldhagyma még ennél is többet), emellett pektint és guvertint is tartalmaz.

Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az allilszulfid adja. Ennek a hatóanyagnak baktériumölő hatása van, ezért meghűléses időben a fertőzések megelőzésére is használták.

Gyógyhatású szerként, bélféregűzésre, vizelethajtásra, étvágygerjesztésre, illetve vércukor csökkentésére is használják.

Szoptatós anyák kerüljék az erősen hagymás ételek fogyasztását, mert az illóolaj-aromák átmennek a tejbe.

Tavasszal zöldhagymaként fogyasztjuk, ilyenkor hajtatni kell, hogy a növény minél nagyobb része legyen fehér. Hosszú ideig tárolható, így egész évben használhatjuk, de szeletelt szárítmányként akár évekig eltartható.

Póréhagyma

A Földközi-tenger vidékén vadon is előforduló kétéves növényt nálunk főleg a bolgárkertészek termesztik.

Élelmezési szempontból jelentős – A-, B1-, B2-vitamint, nikotinsavat, még főzött állapotban is 15 mg C-vitamint és jelentős mennyiségű ásványi sót tartalmaz.

Levesek, főzelékek, saláták készítésére használjuk.

Téli sarjadékhagyma (Allium fistolosum)

Évelő hagyma, a vöröshagyma beltartalmi értékeivel megegyező, de csak zöldhagymaként fogyasztjuk.

Küllemre hasonlít a póréhagymához, de a tenyészidő során folyamatosan új sarjakat hoz. A fagyok beálltával fejlődése leáll, de lombja zöld, hagymája friss fehér marad.

Kora tavasszal a legkorábban szedhető, ízletes, vitamindús hagyma.

Metélőhagyma

Ezt a snidling, snitling, pázsithagyma néven is ismert, Magyarországon nagyon elterjedt és szívesen használt növényt csak frissen, nyers állapotban, finomra szelve használjuk. Főzni nem szabad, kizárólag tálalásakor adjuk az ételhez.

A metélőhagyma ízesítő hatása mellett nagyon jó étvágygerjesztő és gyomorerősítő.

Felhasználhatjuk burgonya, bab, borsó és húslevesek, saláták, sültek, szendvicsek, túró, lágy sajtok, halételek, mártások ízesítésére alkalmas.



Az újhagyma (snidling) már így néz ki és nagyon finom!


2010. február 24., szerda

Paprika


A tavalyi csilipaprikánk (vagyis a "macskapöcse"), még javában érés közben:




Tölteni való, alkalmi alpinistával. Megtaláljátok?


A paprikát, azaz a Capsicum nemzetséget a burgonyafélék (Solanaceae) családjába soroljuk. Tudományos neve a termése csípős ízére utal (capsis = „csípés”).


Származása, története


A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket. Az indiánok (inkák stb.) nemcsak ismerték, de termesztették is. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben, aki Kolombusz második útja során gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprikatípusokra. Afrikában, Ázsiában a spanyol és portugál kereskedők ismertették meg a paprikát a 16-17. században. A paprikát kezdetben leginkább dísznövényként termesztették színes bogyójáért; fűszerként csak lassan hódított tért, mivel azt híresztelték róla, hogy mérgező. Amikor Napóleon 1806-ban kontinentális blokádot rendelt el, ellehetetlenült a a nádcukor behozatala és lehetetlenné vált az indiai bors Európába szállítása is. A bors helyét a fűszerpaprika váltotta fel, ami még gyógyszerként is bevált különböző betegségek ellen (pl. skorbut megelőzésére ill. az immunrendszer erősítésére). Csak a 19. században vált kereskedelmi áruvá.


Magyarországon


Széchy Margit növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében már 1570-ben megtalálható volt a paprika „vörös törökbors” néven és 1579-ben Carolus Clusius (született Charles de l’Ecluse, németalföldi flammand botanikus, aki Battyhány Boldizsár vendége volt németújvári birtokán) bécsi botanikus kertjébe küldött paprikamagot. A paprika magyarországi megjelenése egyéb más Amerikából származó növényhez viszonyítva nagyon korai. Nem tudjuk pontosan, hogyan érkezett az országba. A valószínűbb álláspont szerint török–délszláv közvetítéssel vettük át a Balkán felől. Erre utal a „törökbors”, „tatárkabors” elnevezés is. A másik nézet szerint éppen azért került be az országba, mert a törökök lezárták kereskedelmi útvonalainkat kelet felé, ahonnan a borsot importáltuk, és ezért a portugálok közvetítésével jutottunk hozzá. Mint mindenütt, Magyarországon is először mint érdekesség jelent meg a főúri kertek ritkaságai között.

Az anekdota szerint az egyszerű emberek azt tapasztalták, hogy a papok, akik akkoriban tanítók és orvosok is voltak, elkezdték terjeszteni, meghonosítani a kertjeikben a paprika növényt. Hasznosságát, jó ízét bizonyítandó megpróbálták megenni is. Mivel azonban a paprika igencsak erős volt és aki azt elfogyasztotta, annak bizony elkezdett folyni a könnye, mint aki sír-rí bánatában. Így alakulhatott ki a "pap-ríkató" szóból a paprika. Persze ebben a történetben annyi igazság mindenesetre van, hogy a szegedi ferences kolostor kertje az, ahonnan elterjedt egész Magyarországon ez a nemes növény.

A humoros elnevezés magyarázattal ellentétben a paprika neve azonban a 18. században bukkant fel először írásos emlékeinkben, amelyekben felfedezhető a bors délszláv neve a "papar".

Csak a 18. században vált általánosan ismertté; legelső termesztő körzete Szeged környékén volt. Európában Spanyolország mellett itt, majd később Kalocsa vidékén kezdtek tömegesen fűszerpaprikát termeszteni. Paraszti termeléséről és használatáról először Csapó József debreceni füvészkönyvében (1775) olvashatunk. A 18. század végétől fokozatosan, olcsó borspótló fűszerként vált népszerűvé, és teljesen átalakította a magyar konyhát. Az 1831. évi alatt mint megelőző gyógyszer terjedt. Termelése a 19. század derekáig hazánkban sehol sem haladta meg a családi önellátás szintjét.


Elterjedése


A ma termesztett fűszer- és étkezési fajták messze kerültek a vadpaprikáktól, de azok továbbra is megtalálhatók valamennyi nemesítő intézetben, mint a nemesítés alapanyagai. Vetőmagjuk a kereskedelemben is kapható.

Mivel melegigényes, a szabadföldi paprikatermesztésre hazánknak csak a déli része optimális, mert a vegetációs idő alatt itt emelkedik az átlaghőmérséklet 17 °C fölé. A fagyra igen érzékeny, ezért már a legenyhébb késő tavaszi vagy kora őszi fagyok elpusztítják. Optimális csírázási hőmérséklete 20 °C feletti; ennél hidegebb időben csak nagyon vontatottan csírázik.

A vegetációs időszakban legalább 300–400 mm csapadékot igényel, lehetőleg egyenletesen elosztva. Egyébként viszonylag jól tűri a szárazságot, még akkor is, ha nagy a meleg.

Hosszúnappalos növény. Ha a megvilágítás 12 óránál rövidebb, nemcsak a virágzás áll le, de a bimbók akár le is hullhatnak.

Szélsőséges talajtípusok kivételével szinte mindenütt termeszthető, de mutatós, szép töveket csak humuszos, laza, levegős talajban kapunk; ehhez többnyire trágyázni kell (főleg istállótrágyával).


Megjelenése


Orsógyökérzete csupán a talaj fölső 30–40 cm-es rétegét járja át; ritkán 100–120 cm-re is lehatolhat. Érdekes, hogy a gyökérzet néhány (2–5) százaléka a növény össztömegének.

Hajtásrendszere jellegzetes bogas vagy villás elágazású, egyes alakjai fürtös vagy korlátolt növekedésűek.

Egyes fajták lágy, általában enyhén sárgászöld szára nagyon korán fásodni kezd, amire szüksége van a termések megtartásához. Más fajták lágyszárúak maradnak. A sima száron néhány borda húzódik végig. A nóduszok (csomók) környéke gyakran lilás árnyalatú, esetenként gyengén szőrös is. Vannak kifejezetten alacsony (10–20 cm-es), közepes (30–40 cm-es) és magas (80–100 cm-es) fajták is; legfeljebb 1,5 m-esre nőhet meg. Ágrendszere többnyire seprűszerű, de vannak legyező típusúak is.

Szórt állású, kopasz leveleinek mérete és száma igen változó. Levélnyele rövidebb a levéllemeznél, a levélalapnál gyakran apró, olykor csökevényes pálhalevelek nőnek. A lándzsás vagy tojásdad levelek széle ép válla ék alakú, kb. 10 cm hosszú nyélbe keskenyedik. A levéllemez ép szélű, sötétzöld, de lehet lilás is.

Bókoló virágai látszólag csomókban állnak az ágak csúcsán, de valójában magánosak, mert a kocsányok nem egy pontból, hanem egy törpehajtásról indulnak ki. A legfeljebb 3 cm-es virágkocsány hajlott, sárgászöld vagy lilás. Csészelevelei 2-3 cm széles csővé nőttek össze; ezen a cimpák száma (5–7) utal a csészelevelek számára. A fehér, sárga vagy lila sziromlevelek hasonlóképp csővé forrtak össze. Az abból kiemelkedő, szabadon álló porzók jól láthatók. A portokok kékek vagy liláskékek.

Az egy-öt termőlevélből összenőtt, felső állású termőből bogyótermés képződik. A fehér bogyósok magháza halványzöld, a sötétebbeké sárgászöld. A porzók alapjánál találhatók dús nektárt kiválasztó mézfejtők, amelyek a növényhez csalogatják a rovarokat. Felfújt, sokmagvú bogyótermése rendkívül változatos alakú és színű; csüngő és felálló is lehet. Vékony héja sima és fényes. A keresztben átvágott termésben láthatóvá válik az erek száma: ez mutatja, hogy hány termőlevélből képződött. Az erek alapi részén az ún. óriás sejtek tartalmazzák a kapszaicint, amitől ízét csípősnek érezzük. Az érett termés a karotinoidok (béta-karotin, kapszantin, kapszorubin, lutein, zeaxantin, kriptoxantin stb.) színező hatása miatt sárga, piros vagy barnáslila (fekete) is lehet. A kapszantin és a kapszorubin a két fő anyag: utóbbi a pirosra érő fajtákban a sárga festékek mennyiségének tízszeresét is elérheti.

A terméshús leves és legfeljebb 11 cm vastag, zamatos ízű, és kapszaicin-tartalmától függően édes vagy égetően csípős ízű. Tövenként akár 40–50-nél is több termést hozhat. A lapos, vese alakú, 3–5 mm-es magok a központi húsos oszlopon és az erek mentén helyezkednek el. Ezermagtömege: 3–5 g; a magok 85–95%-os csírázóképességüket 3–4 évig tartják meg.

A március végén, április elején elvetett magokból május végére megfelelő méretű palántákat kaphatunk. Gyomtalanítás után a palántákat földlabdával (tápkocka) vagy szálasan ültethetjük ki; a tövek között tartsunk legalább 25–30 cm távolságot. A mély ültetést nem szereti. A termés fajtától függően a vetés után legalább 3 (étkezési paprikák) és legfeljebb 5 hónap (csilipaprika) között érik be. A paprikát éretlenül vagy éretten szedik; a friss termés 7-10 °C-on mintegy 14 napig tárolható; szárítva nagyon hosszú ideig eltartható.


Fontosabb fajai


Öt faját termesztik szerte a világon, rengeteg változattal:

Közönséges paprika (C. annuum); ide tartozik szinte valamennyi, a Kárpát-medencében termesztett paprikafajta.

Cserjés paprika (C. frutescens) termesztése a Kárpát-medencében alárendelt (csilipaprika)

Kínai paprika (C. chinense)

Bogyós paprika (C. baccatum); termesztése a Kárpát-medencében alárendelt

Szőrös paprika (C. pubescens)


Felhasználása


A trópusi országokban inkább a kicsi, csípős terméseket (csilipaprika) használják ételfűszerként, frissen vagy szárítva, egészben vagy megőrölve. A mérsékelt övben főként a nagy termésű, édes fajtákat forgalmazzák, és ezeket nyersen, zöldségként párolva, levesbe főzve és salátának fogyasztják, illetve szárítva édes paprika fűszerporrá őrlik. Az ecetben vagy olajban eltett paprikát savanyúságként tálalják, vagy ételeket fűszereznek vele.


Etimológia


Habár az összes paprika, legyen az édes, vagy csípős, azonos eredetre vezethető vissza, gyakran kettéválasztjuk a paprika és a chili fogalmakat. Emellett számos fogalmat is megkülönböztethetünk, melyek körülírják a paprika egyes kisebb csoportjait, mint például a fűszerpaprika, a peperoni (ezen kifejezés német nyelvterületen elterjedt testvére a Pfefferoni) vagy pedig az olasz peperoncini. Továbbá használatosak a spanyol bors, a vörösbors, vagy a cayenne-bors kifejezések is, melyeket a paprikakereskedelem történeti gyökereire, illetve a bors szóra vezethetjük vissza.


Itt pedig már Juliskánk tölti a termést a zsákba:


Szelídgesztenye

Ezt az ikerpárt a bíjtokon kaptam lencsevégre:


A szelídgesztenye vagy szelídgesztenyefa (Castanea sativa) a bükkfafélék családjába tartozó, gyors növekedésű fafajta. Hívják még édes gesztenyének, európai vagy jóféle gesztenyének is.


Származása, élőhelye


Délkelet-Európa hegyvidékeinek párás völgyeiből származik, és már a történelmi időkben terjedt el szerte a kontinensen. Ehető terméséért a rómaiak sokfelé telepítették. Fontos táplálékuk volt; a magjából lisztet őröltek. Valószínű, hogy a Brit-szigetekre és a Kárpát-medencébe is ők telepítették be – ekképpen valószínűleg római ültetvények maradványai a Börzsöny déli lejtőin zöldellő szelídgesztenye-ligetek. A termesztésből sokfelé kivadult.

Jelentősebb szelídgesztenyések (leginkább fenyővel elegyest) Magyarországon az Alpokalján vannak:

a Soproni-hegységben a 19. század végén, Muck Endre kezdeményezésére telepítették;

a Kőszegi-hegységben őshonos, de domináns fajjá az erdőgazdálkodás tette.

Megjelenése, felépítése

Nagy termetű fa, akár 30 m magasra is megnő. Kérge csavarodó kéregkötegektől bordás. Rügyei zömökek, kerekdedek.

Fényes, bőrszerű, keskeny, 10–20 cm hosszú, váltakozó állású, hosszúkás lándzsa alakú levelei szúrósan fogazottak, mindkét oldalon 4–7 éles foggal. A fogak hosszúak, hegyesek, közöttük a bemetszések lekerekítettek. Gyakran karéjos is. A levél csúcsa keskeny, hegye rövid. A levélnyél hossza 2–5 cm. A levél színe sötétzöld; fiatalon szőrös, később kopasz. Fonákuk fiatalon nemezesen szőrös, a sűrű szőrzet miatt színe a szürkétől a fakózöldön át a fehéresig változhat. Egy-egy levélen 15–20 pár oldalér nő. A levél válla ritkábban szív-, többnyire széles ék alakú vagy lekerekített.

Hímnős barkavirágzata felálló, látványos. Csúcsán a virágzat nagy részét adó sárga porzók nyílnak, alapjuknál pedig a zöld termős virágok, gyakran a porzóknál később. A megporzás után a termős virágok gömbbé növekednek; egy-egy ilyen gömbben két-három termés nő. Fényes, barna makktermése a gesztenye. Ennek kupacsa zöld, sűrűn tövises, szúrós.

Virágpora kis méretű, legnagyobb átmérője 10–12 µm. Trikolporát, hosszú hasítékokkal és kis pórusokkal. Az exine barázdált, puha. Pollene kevéssé allergén.

Életmódja

A meszes talajt rosszul tűri. Melegkedvelő: a téli fagyokat elviseli ugyan, de termése a Kárpátoktól északra csak kivételesen jó években érik be. Június-júliusban virágzik. Virágait részben a szél porozza be, részben a rovarok. Az érett gesztenyék októberben hullanak a földre a felpattanó kupacslevelek közül.

Felhasználása

Virágai jó mézelők, a gesztenyeméz különlegességnek számít.

Termése, a gesztenye nagyon sokféleképpen használható:

a maghéját bevágva pirítják nyílt tűzön,

héjától megtisztítva kandírozzák,

főzés után meghámozva készítenek belőle pürét, amivel süteményeket, mártásokat ízesítenek vagy tejszínhabbal tálalják.

A szárított magokat porrá őrölve tárolják.

Sűrű, szabályos koronája miatt díszfának is ültetik.

Felhasználása

Sokoldalúan felhasználható, műszaki szempontból kiváló faanyaga. Igen tartós, rugalmas, közepesen kemény, szép rajzolatú, repedésre nem hajlamos, jól fényezhető, korhadásnak ellenáll. A déli országokban kedvelt bútorfa, főként jó hajlíthatósága, rugalmassága miatt.

Olyan helyeken, ahol a tél enyhe, parkokba is előszeretettel ültetik.

Gesztenyeünnep

A jó gesztenyetermő vidékeken ősszel gyakran gesztenyeünnepet tartanak a termés betakarítása után:

Magyarországon híres az októberben tartott velemi gesztenyeünnep;

Madeira szigetén október/november fordulóján, Curral das Freiras faluban tartanak turistacsalogató gesztenyeünnepet.

Erdély legjelentősebb gesztenyeünnepe e nagybányai.



2010. február 12., péntek

Hogyan gyűjtsünk magokat?


Földünk - vagy ahogy lányaim hívják: a "bíjtok" - művelése apukám szenvedélye. Ilyenkor télen a szakkönyveket bújja, újabb hasznos ötletek után kutatva. Legutóbb a magvak kezeléséről olvasott valami érdekeset.
A minap egy vízzel teli edénybe tette a sütőtökből kikanalazott magokat. Amikor megkérdeztem, miért van erre szükség, lelkesen magyarázta, hogy így könnyebb leszedni róla a felesleges részeket, és egyből ki is válogathatjuk a selejteseket.
Íme az eljárás:
Szedjük le a legkívánatosabb zöldséget a legegészségesebb növényről. Vágjuk félbe, és kanalazzuk ki a magvakat. Tegyük őket pohárba, és öntsünk rá vizet.
Fedjük le a pohár száját papírszalvétával, és rögzítsük le befőttes gumival. Így lefedve a levegő átjárását biztosítjuk, ugyanakkor távol tudjuk tartani a rovarokat, és a port is. Tegyük melegre, például a konyhakredenc tetejére.
Néhány nap múlva beindul az erjedés, amelynek során a csírázás gátló anyagok lebomlanak. A víz felszínét hamarosan penész borítja, az edény aljáról buborékok szállnak fel. A magvak a pohár fenekére süllyednek, míg a gyümölcshús, és néhány mag feljön a víz tetejére. Ezek a csíra és sziklevél nélküli úgynevezett léha magvak, amelyekre nincs szükségünk. Ne várjunk tovább, mert a magvak csírázásnak indulhatnak.
Ekkor öntsük el a vizet, a benne úszó maradványokkal együtt, és a penészréteggel együtt. A magvakat többször jól öblítsük át, majd öntsük szitaszűrőbe, és mossuk át folyóvízzel. Végül a magvakat rázzuk ki papírtányérra vagy papírtálcára egy rétegben, hogy száradjanak. Ne használjunk hajszárítót, vagy egyéb melegítőeszközt! A papírtörölköző vagy szalvéta azért nem jó, mert a magvak hozzáragadnak. A magvakat naponta rázogassuk meg, hogy segítsük a további száradást, és meggátoljuk a magvak összeragadását. Ha sok magot gyűjtöttünk, használjunk több tálcát, így biztosítva a sikeres szárítást. Amikor már megszáradtak öntsük papírzacskóba, és tegyük száraz, hűvös helyre. Pl. fűtetlen verandára, garázsba. Itt várja meg a tél elmúltát, amikor is hozzáláthatunk a vetéshez. Ne feledjük a zacskót felcímkézni és dátumozni.
Akkor fogunk megfelelő utódokhoz jutni, ha újravetés után a szülő növény tulajdonságai változatlanul jelennek meg. Az ilyen fajták az úgynevezett genetikailag stabil heirloom fajták.





Paradicsom

Első palántáink egyike.





A paradicsom (Solanum lycopersicum) a burgonyafélék családjába tartozó növény, Dél- és Közép-Amerikában őshonos. Népies neve: paradicska, tomata, tomató.


Származása, elterjedése


Őshazája Közép- és Dél-Amerika. Európában a 16. sz. végén ismerték meg: Spanyolországon, Portugálián és Itálián keresztül terjedt el. Ázsiába, Afrikába, Ausztráliába spanyol, portugál, ill. angol kereskedők vitték el a 17-18. században. Ma már az egész világon termesztik.


Nevének eredete


A magyar paradicsom szó a „Paradicsom almája”, „paradicsomalma” kifejezésből rövidült. A növény „alma” nevét máig őrzi az olasz neve (pomodoro, azaz „aranyalma”). A paradicsom spanyolul tomate, ami azték eredetű szó: a spanyol hódítók az Amerikából behozott gyümölcs eredeti azték xitomatl nevét így rövidítették le. Ez a szó került be azután a legtöbb európai nyelvbe: például francia és német tomate, angol tomato, orosz томат (tomat).


A paradicsom Magyarországon


Hazai források először 1651-ben Pozsonyban említik. Valószínűleg párhuzamosan olasz–német, ill. balkáni közvetítéssel terjedt el. Kezdetben dísznövény volt, nagyobb arányú termesztését Budapest környékén kezdték 1880 körül. A két világháború között a nagyüzemi konzervgyártás és az export adott új lendületet termesztésének. Az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők.
Legjelentősebb paradicsomtermő tájak Magyarországon:
Budapest környéke (Mogyoród, Fót, Rákospalota, Dunakeszi),
Kecskemét és Nagykőrös vidéke (az I. világháborútól),
Hatvan és környéke (az 1930-as évektől).


Az 1880-as években a főváros környékén még zöldséges kertekben termesztették apró parcellákon és kisbérleteken. Piacra elsőnek az agrárszegénység termelte, de hamarosan eltanulta ezt a birtokos parasztság is. A Budapest környéki termelőkörzetben az I. világháborúig helyi tapasztalatok alapján alakultak ki a paraszti paradicsomtermesztés technikái és tájfajtái. A kerti termesztést fölváltotta a szántóföldi termesztés a melegágyi paradicsompalánták korai áttűzdelésével.


Leírása


A paradicsomot nyers fogyasztásra és konzerválásra egyaránt termesztik. Nagyon sok fajtája van és sokféleképpen használható fel.
Táplálkozási értéke abban rejlik, hogy harmonikus összetételben tartalmazza a különböző aroma anyagokat, amelyet más növények ízben nem tudnak megközelíteni. A vitaminok közül legjelentősebb a C-vitamin (20–30 mg), de még 11-12 féle vitamin található benne, közöttük az A, B1, B2, ezek mellett jelentős mennyiségben (1,6 mg) tartalmaz karotint.
A zöld paradicsom fogyasztása veszélyes, mert mérgező hatású szolanint tartalmaz, ami az érés során elbomlik.
A paradicsom nagyon munkaigényes növény, a palántanevelés és az ültetés mellett fejtrágyázást, öntözést és gyomirtást igényel. Piacra termelői karózzák és kötözik, a konzervipar számára nagyobb táblákon „gyalog” műveléssel termesztik. A paradicsomszüret az érett termés törékenysége miatt nagy gondosságot igényel. A paradicsom az utóbbi 70–80 esztendőben egyre jelentősebb helyet foglal el a hazai táplálkozásban. Előbb csupán ételízesítésre és sűrített, konzervált állapotban használták, az I. világháborút követő évektől nyersen, salátának is fogyasztják.


Felhasználása


Felhasználható nyersen, savanyúságnak, levesnek, mártásnak, passzírozva üdítőitalnak. Szemben más gyümölcsökkel, amelyek nyersebben a magasabb C-vitamin tartalom miatt egészségesebbek, a paradicsomnak főzve nagyobb a tápértéke, mert a likopin így könnyebben ki tud szabadulni a növényi rostok közül.


Gyógyhatása


Élelmezési célok mellett gyógyhatása is jelentős. A tomatin nevű alkaloidájából gombás betegségek, gyulladásos folyamatok elleni kenőcsöket készítenek.
Hámozva a diétás étrendbe is alkalmazható, mert így könnyebben emészthetővé válik.





2010. február 10., szerda

Borsikafű (Csombor)




A borsikafű (Satureja hortensis L.) egy fűszernövény. Népies nevei: borsfű, bécsi rozmaring, csombor, csombord, csomborbors, hurkafű, kerti izsópfű, kerti méhfű, pereszlén.

Származása


Már a 16. századi füvészkönyvek is említik mint fűszer-, és gyógynövényt. Jellegzetes, borsra emlékeztető, fűszeres illatú és ízű növény. Kedvelt aromája miatt általánosan elterjedt. A bazsalikomhoz és a majoránnához hasonlóan morzsolt állapotban (Satureiae herba) kerül forgalomba, de zölden is használják.


Termesztése


20–50 cm magas, erősen elágazó, fényigényes, szárazságot is tűrő, egyéves növény. Talaj- és termőhely- (-edény) -igénye a majoránnáéval egyező, de annál kevesebb öntözéssel is beéri.
Magját március végén, április elején trágyázás után, 1–2 cm mélyen, 25–30 cm sortávolságra vetjük közép kötött talajba. Sűrű kelés után 8–10 cm-re ritkítjuk, virágzás idején az alsó elágazásnál vágjuk, szárítás után lemorzsoljuk, rostáljuk. A bazsalikomhoz hasonlóan többször is vágható. Szárításhoz többnyire csokrokba kötik és tövével lefelé felakasztják.


Felhasználása


Illóolajat (főként karvakrol), cseranyagot, nyálkát, keserű anyagot tartalmaz. A borsnál kevésbé erős, de érdekes aromája miatt kedvelt fűszer.
Íze, illata a borsra emlékeztet, ezért diétás ételek, saláták, fűszerezésére kiváló. Felhasználható burgonya-, káposzta-, gombás ételek, kolbászáruk, vadpácok, mártások, majonéz, ecetes és vizes uborka készítésekor. Mivel csökkenti a felfúvódást, előszeretettel ízesítenek vele babos ételeket.
Használatával vigyázni kell, mert erős aromája keserűvé teheti az ételt. Csak a főzés végén kell az ételhez keverni. A diétás főzésnél nagyon hasznos a feketebors pótlékaként. Gyomorerősítő, görcsoldó, étvágygerjesztő, bélféregirtó, felfúvódást gátló hatása van.




Pemetefű



Az orvosi pemetefű (Marrubium vulgare) az árvacsalánfélék családjába tartozó növényfaj.


Jellemzése


Az útszéleken gyakori, évelő, lágy szárú pemetefű a Földközi-tenger vidékén őshonos, de a hűvös éghajlathoz is alkalmazkodott. 30–60 cm magas, négyszögletes, felálló szára kívül gyapjas-molyhos tapintású; keresztben átellenes leveleinek széle csipkés-fűrészes. Gömbös örvöt alkotó virágai a felső levelek hónaljában ülnek. Termése világosbarna színű, sima felületű makkocska.


Gyógyhatása


Keserűanyagainak, elsősorban a marrubiinnek köszönhetően az orvosi pemetefű segíti az emésztést, és általános étvágy-, illetve anyagcsere-fokozó. A növény virágos hajtásvégeinek köptető hatása van, valamint serkenti a hörgőkben lévő váladék elfolyósítását. A légutakban gyulladáscsökkentő hatású, enyhíti a légcsőhurut tüneteit. A marrubiinsav az epekiválasztást is elősegíti.


Felhasználása


Az orvosi pemetefű keserű erősítőszer étvágytalanság vagy kisebb emésztési zavarok esetén. Makacs köhögés és légúti gyulladások kezelésében szintén alkalmazzák. A virágos hajtásvégeket epehajtóként javasolják az epekiválasztás zavarai esetén. Külsőleg a pemetefű a fekélyek, a gennyes vagy rosszul gyógyuló sebek kezelésére alkalmas.


Figyelmeztetés


Mind ezidáig semmilyen mérgező hatása nem ismert az előírt adagok betartása esetén. Nagyobb adagokban azonban a marrubiin szívritmuszavart okozhat.



Brokkoli




A brokkoli (Brassica oleracea convar. botrytis var. italica) a vadkáposzta (Brassica oleracea) egy termesztett változata. Közeli rokona a karfiol és a fejes káposzta. A brokkoli sok vitamint tartalmaz, leginkább béta-karotint (pro-A), folsavat (B9) és aszkorbinsavat (C), de jelentős a tiamin (B1), riboflavin (B2), niacin (B3), kalcium, és vastartalma is. Fontos szerepe van a rákmegelőző étrendben.
A brokkolit már a rómaiak is ismerték és termesztették, Brassicának nevezték, ezt a nevet vette át az olasz nyelv is. Már az idősebb Caius Plinius Secundus megemlékezik egy hasonló növényről. Ez nagyon hasonlított a ma is ismert brokkolihoz. Ez is bizonyítja, hogy Itália területén termesztették és fogyasztották ezt a zöldséget, a római korban. A brokkoli neve megemlítésre került Apicius szakácskönyvében is. Majd az 1560-as években találunk rá utalást Franciaországban. Ebben az időben Angliában még teljesen ismeretlen, mint termesztett növény. A 19. században az olasz bevándorlók vitték be Amerikában, de a növény csak az 1920-as években vált igen népszerűvé. Magyarországon, bár már régóta ismert zöldségnövény, nagyobb mértékben csak az utóbbi 20 évben terjedt el, a brokkolit immár sokféleképpen használják a háztartásokban. Kuktafazékban készítve megóvhatjuk a benne lévő vitaminokat, és mélyhűtésre is alkalmas. Nem csak rózsája, hanem szára is ehető.

Bálint gazda a következőket írja róla:

Franciaországban, Olaszországban már régen fogyasztják, és Angliában is megbecsült, mindennapos zöldségféle.
Az őshazájában vadon élő és gyűjthető növény vetésterülete világszerte növekszik, mert mélyhűtéssel eredeti külsejének és beltartalmának megőrzésével nagyon gazdaságosan tartósítható. Az USA-ban a brokkoli termőterülete már nagyobb, mint a karfiolé.
Megjelenésében és használati módjában a karfiolhoz áll a legközelebb, de legalább három tulajdonságában eltér attól: a rózsája (virágzatkezdeménye) nem fehér, mint a karfiolé, hanem zöld, illetve kékeszöld és kissé lazább annál. A másik különbség - ami a brokkoli előnyére válik - hogy a karfiol igényes növény (palántázni kell, sokat öntözni, a rózsáját védeni a napsütéstől), a brokkoli igen türelmes, a meleget, a hideget és a napfényt egyaránt elviseli, és egyszerűen termelhető. A harmadik tulajdonsága, ami elsősorban a házikertek növényévé avatja az, hogy nem egyszer terem, mint a karfiol, hanem folyamatosan; a fő virágzat levágása után a levélhónalji rügyekből új fejecskék képződnek, és ez egészen az őszi fagyok beálltáig tart.
A brokkoli beltartalmában is értékes zöldségféle. Vitaminokban - különösen karotinban és C-vitaminban - gazdag. Sok értékes ásványi anyagot és emészthető rostokat is tartalmaz. Az érzékenyebb gyomrúak is fogyaszthatják, mert a többi káposztafélénél könnyebben emészthető. 100 g brokkoliban 138 kJ (33 kal) "fűtőérték" van.
Nálunk jelenleg még a különleges zöldségfélék közé soroljuk. Termelése azonban olyan gyorsan hódít teret a kiskertekben, hogy néhány év elteltével beilleszkedik a házikertek megszokott zöldségszortimentjébe. Ezt elősegíti az a körülmény, hogy olykor a mélyhűtött brokkolit a kereskedelem is forgalomba hozza és - ritkán ugyan, de -a vendéglők étlapjain is megjelenik.


Termesztése


A brokkoli állandó helyre vetéssel és palántázással is termelhető.
Föltétlenül ősszel mélyen megásott, frissen trágyázott talajban termeljük. A fényigénye igen nagy, árnyékban felnyurgul, a virágzata apró és laza marad, márpedig a brokkoli akkor értékes, ha a virágzata nagy és tömött. A fény iránti igényessége akkor is megmutatkozik, ha sűrű a növény-állomány, ilyenkor az alsó levelei idő előtt megsárgulnak, lehullanak, és hitvány rózsát fejleszt.
Palántanevelésre a magokat március közepén kell elvetni szaporítóládába. A kikelt növényeket egyszer vagy kétszer ültessük át, esetleg műanyag pohárba, hogy földlabdával együtt kerülhessenek ki április végén a szabadba. A palánták a vetéstől számított 6-7 hét alatt érik el a kiültetésre alkalmas fejlettségüket.
A gyakorlati tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a viszonylag széltől és fagytól védett kertekben az áprilisi helybe vetés éppen olyan jó eredményt ad, mint a palántázás. A magokat az előkészített ágyás kihúzott soraiba ritkásan vessük el úgy, hogy fölöttük 2-3 cm földréteg legyen. Száraz idő esetén a magvetést öntözzük meg. A kikelt növényeket - amikor már 3-4 lomblevelük van - 50 cm tőtávolságra ritkítsuk meg. A fölösleges palántákat a kert más helyén elültethetjük vagy elajándékozhatjuk.
A brokkoli nyári ápolása az ágyás gyommentesen tartásából áll. Ez elég gyakori kapálást vagy gyomlálást tesz szükségessé, mert a tápdús földben - főleg amíg a növények fel nem cseperednek - szaporán nőnek a gyomok. A tenyészidő alatt 4-5 alapos öntözésre lesz szükség, amit nitrogénműtrágyázással kötünk össze. A növényeknek a legtöbb nitrogén-re a rózsafejlődés idején van szükségük. A későbbi nitrogénadagolás se vész kárba, mert ez viszont a mellékrózsák kifejlődését segíti elő.
Akárcsak a többi káposztafélék, a brokkoli is érzékeny a mikroelemek hiányára. A talajból hiányzó vagy fel nem vehető állapotban levő bór, mangán, magnézium és molibdén levélsárgulást és lombhullást okoz, tehát csökkenti a termést. Ezeket a tápelemeket a nyár folyamán lombtrágyázással (Wuxal) pótolhatjuk.
A brokkoli dús lombozatát előszeretettel csipkézik ki a káposztalepke falánk hernyói és támadják meg a levéltetvek. Ellenük legalább két-háromszor kell permetezni Chinetrin vagy Bi-58 0,1 %-os oldatával. Minthogy a viaszbevonatú levelekről a permetlécseppek könnyen leperegnek, a tapadás fokozására tegyünk a permetlébe Nonit nevű nedvesítőszert is 0,05%-os töménységben.
A forgalomban levő magvak többnyire nem fajták, hanem hibridek, ezért a felmagzott növényeken beérő becőkben levő magokat nem ajánlatos a következő évi termelésre félretenni. Annál fontosabb, hogy a vásárolt mag tenyészidejének hosszáról tájékozódjunk, mert vannak rövid tenyészidejű, 40-75 nap alatt letermelhető fajták (Calabrese, De Cicco), középhosszú tenyészidejűek, amelyek 60-90 nap alatt termelhetők (Cape Queen) és hosszú tenyészidejűek, amelyek felnövekedéséhez és terméshozásához 70-100 nap szükséges (Borea, Greenia).
A rövid tenyészidejű brokkolitípusok nyári másodvetésre is felhasználhatók.
A brokkoli kedvező körülmények között hatalmas, vastag szárat, nagy lombfelületet és sűrű, bojtos gyökérzetet hoz létre. Ez a komposztkazalban nehezen korhad el. Komposztdarálóban felaprózva néhány hét alatt kiszórható szerves anyaggá alakul át.


Felhasználása


A brokkoli egyike a legfinomabb zöldségféléknek. Nemcsak a rózsája és a mellékrózsái, hanem a szár egy része is fogyasztható, sőt a leveleit is fel lehet használni, ezekből a kelkáposztára emlékeztető ízű főzelék készül.
A rózsákat - kifejlődésük idején - állandó megfigyelés alatt kell tartani, mert nyáron igen gyorsan fejlődnek. Akkor kell levágni őket, amikor már kifejlődtek, de még nem nyíltak szét. Ha ezt az időpontot elmulasztjuk, akkor a rózsák ágai szétnyílnak, a Sárga virágok kibomlanak. Ilyenkor a brokkoli konyhai felhasználásra már nem alkalmas. A kinyílt virágokat ne engedjük a tövön "díszelegni". Minél előbb vágjuk le őket, annál gyorsabban és erőteljesebben törnek elő a levelek tövéből a másodtermésnek minősülő rózsák.
A rózsák mindössze 5-10 perces főzést kívánnak, a hajtás valamivel többet. Elkészítésénél óvakodjunk a brokkoli finom ízét elnyomó túl erős fűszerektől. Legjobb kiegészítő ízesítője a fokhagyma, a citromlé és a fehérbor.