Barátsággal köszöntjük, Kedves Látogató! Ebben a blogban családi birtokunk mindennapjaiba pillanthat bele. Nyomon követheti a Zalai-dombság lankáin érlelt zöldségek és gyümölcsök útját a föld előkészítésétől kezdve a szüretig. 5500 négyzetméteres gazdaságunkban nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy minél kevesebb mesterséges anyag és vegyszer kerüljön kapcsolatba terményeinkkel, melyek között sok - méltatlanul elfelejtett - őshonos magyar fajta is megtalálható.
FIGYELEM!!!
Az oldal még szerkesztés alatt áll! Az érdemi munkát még nem kezdtük el, egyelőre azokról a terményekről gyűjtök információkat, melyeket termesztünk. Nem tudom, hogy mikorra érem utol magam... Apukám megint vetőmagért ment...
(Ezt a képet loptam a netről, bevallom becsülettel... )
A mi kertünkben (még) nincs, de mindenképpen meg szeretnék próbálkozni a termesztésével. A környékbeli erdőkben sokat lehet találni. Én is szeretem, kiváltképp enyhe aromája miatt. Csak úgy magában is el lehet rágcsálni a levelét, kirándulás közben. Most nagyon "trendi" a gasztronómiában... Szerintem el sem kellett volna felejteni... :)
A medvehagyma (Allium ursinum) az egyszikűek (Liliopsida) osztályának, spárgavirágúak (Asparagales) rendjébe, a hagymafélék (Alliaceae) családjába tartozó faj.
Népies nevei:
Kígyóhagyma,
poroszhagyma,
sajamás,
salamás,
sási-hagyma.
Egész Európában megtalálható.
Jellemzése
Fehér, megnyúlt buzogány alakú (45 mm hosszúra és 5 mm vastagra hízó) hagymájából rendesen két nagy, tojásdad, hosszú nyelű, a végén kihegyesedő, 15–25 cm magasra emelkedő tőlevelet hoz. A külső levél hüvelye hártyás. Levéllemeze átlag 15 cm hosszú és 4 cm széles, és sötétebb zöld fonákukat fordítják a nap felé.
Virágrügyeit két hártyaszerű, barna buroklevél védi. A kinyílt virágok hófehérek, háromszögletű tőkocsányon, tömött ernyőkben nyílnak. Három rekeszű toktermése van.
Életmódja, élőhelye
Évelő növény. A nedves, árnyas erdőkben érzi jól magát. Erősen fokhagymaillatú levelei kora tavasszal jelennek meg, és a nyár közepére elszáradnak. Április-májusban virágzik.
Hazánkban főleg a gyertyános, tölgyes vagy bükkös erdők aljnövényzetében nő tömegesen. Március elejétől már látható hajtásai vannak. Tömeges tenyészhelye a Mecsek, ahol legkorábban Orfű környékén, illetve a Misina déli lejtőin jelenik meg.
Gyűjtése
Leveleit tavasszal, a virágzás előtt szedik, és frissen használják fel, mert szárítva gyógyhatásuk gyengül. Hagymáját a fokhagymáéval azonos módon hasznosítják.
Felhasználása
Nagyon sokféle bántalomra használható. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórva vagy salátákhoz keverve. Leveseket, burgonyás ételeket fűszerezhetünk vele, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest (egy krumpli, hagyma, fokhagyma és tejszín hozzáadásával), illetve a hűtőszekrényben tárolható pestóként (olajjal, parmezán sajttal, sóval és magokkal összeturmixolva), ami rizses és tésztaételek szószaként is finom. Régi, népi étel /pl. beré/ különleges ízhatású változatát adhatja. A jellegzetesen erős illatát az ételekbe keverve elveszti, így nagyon kellemes aromát ad az ételeknek.
További felhasználási lehetőség, ha a spenóthoz hasonlóan készítjük el főzelékként. Rántás nem kell hozzá: enyhén párolva, majd összeturmixolva finom étel.
Gyógyhatása
Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, krónikus hasmenés és szorulás ellen jó hatású, a szédülést, fejfájást enyhíti, a magas vérnyomást csökkenti, tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizelet ürítését, tisztítja a vért.
Tartósítása
Frissen a leghatékonyabb és legfinomabb. Eltartható aprítva sóval összekeverve, olajban, valamint a legegyszerűbb ha lezárt nylon zacskóban lefagyasztjuk. Célszerű kis zacskókban lefagyasztani és úgy eltenni, hisz akkor nem kell felengedni mindet. A fagyasztás után a felengedett medvehagyma rostjai szétesnek és sötétedik, valamint némi levet ereszt, azonban még mindig a fagyasztás őrzi meg hatóanyagának nagy többségét.
FIGYELEM!!
Enyhe vérlemezke- (trombocita-) összecsapódást gátló aktivitással is rendelkezik. Véralvadásgátló szerekkel együtt fogyasztása nem javasolt, mert a vérzés kockázatát fokozza. Ugyanezért nem szabad hagymát enni műtétek előtt, és rendszeres fogyasztása a nem szteroid véralvadásgátlót, gyulladáscsökkentőt szedő betegek számára csak orvosi felügyelettel engedhető meg.
Általában a hagymafélék idegrendszerre gyakorolt nyugtató hatása kiemelkedő. Női problémák, illetve nőknél változó kori panaszok esetén segít. A hagymafélék a védikus tanítások szerint radszasztikus ételek, azaz a vágyat, szenvedélyt erősítik, illetve az érzelemtestre hatnak.
Tegnap éppen a gyümölcsfák rügyeit szemrevételeztük, amikor András megszólalt mellettem: Figyelj, ez itt nem sárgarépa?? És valóban. A cseresznyefák alatt nagy vonalakban kirajzolódott két sor. Találomra felhúztam az egyiket, és láss csodát...
Egy széép nagy répa termett a kezemben. Tavaly apa bent felejtette... Így legalább már van friss!! És Paprikásnak, az örökbe kapott húsvéti nyuszinknak is jó lesz!
A sárgarépa (Daucus carota subsp. sativus) nagyon fontos zöldségnövény, jelentős vitaminforrás, régóta ismerjük és termesztjük. Elsősorban levesek ízesítésére, hidegkonyhai-, konzervipari-készítmények, de bébiételek is készíthetők belőle. A nálunk termesztett fajták 8 mg karotint (az A-vitamin elővitaminja), de szénhidrátot, B-vitamint és kevesebb C-vitamint is tartalmaznak.
A növény Közép-Ázsiából származik, onnan terjedt el nyugatra, és a spanyolok jóvoltából jutott el Kr. u. I. század táján Európa asztalaira. Pliniustól tudjuk, hogy ez a négyezer éves kultúrnövény eredetileg vékony, kemény és vad ízű gyökér volt, és a késő római időkben kezdték nemesíteni. A XVII. századig az európai fogyasztók a fehér, sárga és lila színű sárgarépát ismerték. A ma természetesnek számító narancssárga változatát holland kertészek a királyi család tiszteletére nemesítették.
Erdély egyes vidékein murok a neve.
Felhasználása
Nyersen fogyasztva, főként gyerekeknek értékes és tápláló kiegészítő étel. A rövid tenyészidejű fajták, friss fogyasztásra alkalmasak, míg a hosszú tenyészidejű fajták, vermelve, homokba rakva – jól tárolhatók. Használhatjuk levesek, saláták, főzelékek, hidegkonyhai készítmények, bébiételek készítésére, de nagyon sok ételkülönlegesség ízesítője, vagy díszítője is lehet, egyben a nyulak kedvenc eledele.
Szerintem ez az, amiből a legtöbb félét ültettük. Az újhagyma már nemcsak szép, hanem finom is :D , a póréhagyma egyelőre a radiátoron fürdik a napfényben, az ültetőládában, a többi pedig réges rég kint a földben.
Íme a munkálatok képekben:
Foghagyma
Akadt segítség is... :)
Lila hagyma.
Hagyma
A hagyma (Allium) korábban a hagymafélék (Alliaceae) családjának névadó, egyben legnagyobb nemzetsége volt (bár egyes rendszerezések a liliomfélék családjába sorolják). Az APG III-rendszerben az amarilliszfélék családjába került át. 1250 fajával a növények egyik legnagyobb fajszámú nemzetsége is egyben. Évelő, hagymás növények, amik sajátos ízt, illatot adó vegyületeket termelnek. Számos faját termesztik fogyasztásra.
A nemzetségbe tartozó növények virágai mind ehetőek. A metélőhagyma (Allium schoenoprasum) virágainak íze a legkevésbé markáns. A rózsaszín vagy fehér virágú fokhagyma (Allium sativum) virágának zamata enyhébb a hagymáénál.
Termesztett fajok
Vöröshagyma
Nagyon sok fajtája van, de Magyarországon és az egész világon is híres Makón és környékén termesztett makói vöröshagyma, kellemes aromája és kevésbé csípős íze miatt kedvelt.
Illóolajat, B-vitamint, C-vitaminból 30 mg/100 g-ot (a zöldhagyma még ennél is többet), emellett pektint és guvertint is tartalmaz.
Jellegzetes csípős ízét és illatát egy kéntartalmú vegyület, az allilszulfid adja. Ennek a hatóanyagnak baktériumölő hatása van, ezért meghűléses időben a fertőzések megelőzésére is használták.
Gyógyhatású szerként, bélféregűzésre, vizelethajtásra, étvágygerjesztésre, illetve vércukor csökkentésére is használják.
Szoptatós anyák kerüljék az erősen hagymás ételek fogyasztását, mert az illóolaj-aromák átmennek a tejbe.
Tavasszal zöldhagymaként fogyasztjuk, ilyenkor hajtatni kell, hogy a növény minél nagyobb része legyen fehér. Hosszú ideig tárolható, így egész évben használhatjuk, de szeletelt szárítmányként akár évekig eltartható.
Póréhagyma
A Földközi-tenger vidékén vadon is előforduló kétéves növényt nálunk főleg a bolgárkertészek termesztik.
Élelmezési szempontból jelentős – A-, B1-, B2-vitamint, nikotinsavat, még főzött állapotban is 15 mg C-vitamint és jelentős mennyiségű ásványi sót tartalmaz.
Évelő hagyma, a vöröshagyma beltartalmi értékeivel megegyező, de csak zöldhagymaként fogyasztjuk.
Küllemre hasonlít a póréhagymához, de a tenyészidő során folyamatosan új sarjakat hoz. A fagyok beálltával fejlődése leáll, de lombja zöld, hagymája friss fehér marad.
Kora tavasszal a legkorábban szedhető, ízletes, vitamindús hagyma.
Metélőhagyma
Ezt a snidling, snitling, pázsithagyma néven is ismert, Magyarországon nagyon elterjedt és szívesen használt növényt csak frissen, nyers állapotban, finomra szelve használjuk. Főzni nem szabad, kizárólag tálalásakor adjuk az ételhez.
A metélőhagyma ízesítő hatása mellett nagyon jó étvágygerjesztő és gyomorerősítő.
A paprikát, azaz a Capsicum nemzetséget a burgonyafélék (Solanaceae) családjába soroljuk. Tudományos neve a termése csípős ízére utal (capsis = „csípés”).
Származása, története
A nemzetség valamennyi faja Közép-, illetve Dél-Amerikából származik, de mára a mérsékelt és a trópusi égövben szerte a világon termesztik őket. Az indiánok (inkák stb.) nemcsak ismerték, de termesztették is. Európába Kolumbusz orvosa, Diego Alvarez Chanca hozta 1494-ben, aki Kolombusz második útja során gyűjtötte be és írta le az első paprikákat. Az akkori paprikák nagyon hasonlítottak a mostani díszpaprikatípusokra. Afrikában, Ázsiában a spanyol és portugál kereskedők ismertették meg a paprikát a 16-17. században. A paprikát kezdetben leginkább dísznövényként termesztették színes bogyójáért; fűszerként csak lassan hódított tért, mivel azt híresztelték róla, hogy mérgező. Amikor Napóleon 1806-ban kontinentális blokádot rendelt el, ellehetetlenült a a nádcukor behozatala és lehetetlenné vált az indiai bors Európába szállítása is. A bors helyét a fűszerpaprika váltotta fel, ami még gyógyszerként is bevált különböző betegségek ellen (pl. skorbut megelőzésére ill. az immunrendszer erősítésére). Csak a 19. században vált kereskedelmi áruvá.
Magyarországon
Széchy Margit növényi ritkaságokat gyűjtő kertjében már 1570-ben megtalálható volt a paprika „vörös törökbors” néven és 1579-ben Carolus Clusius (született Charles de l’Ecluse, németalföldi flammand botanikus, aki Battyhány Boldizsár vendége volt németújvári birtokán) bécsi botanikus kertjébe küldött paprikamagot. A paprika magyarországi megjelenése egyéb más Amerikából származó növényhez viszonyítva nagyon korai. Nem tudjuk pontosan, hogyan érkezett az országba. A valószínűbb álláspont szerint török–délszláv közvetítéssel vettük át a Balkán felől. Erre utal a „törökbors”, „tatárkabors” elnevezés is. A másik nézet szerint éppen azért került be az országba, mert a törökök lezárták kereskedelmi útvonalainkat kelet felé, ahonnan a borsot importáltuk, és ezért a portugálok közvetítésével jutottunk hozzá. Mint mindenütt, Magyarországon is először mint érdekesség jelent meg a főúri kertek ritkaságai között.
Az anekdota szerint az egyszerű emberek azt tapasztalták, hogy a papok, akik akkoriban tanítók és orvosok is voltak, elkezdték terjeszteni, meghonosítani a kertjeikben a paprika növényt. Hasznosságát, jó ízét bizonyítandó megpróbálták megenni is. Mivel azonban a paprika igencsak erős volt és aki azt elfogyasztotta, annak bizony elkezdett folyni a könnye, mint aki sír-rí bánatában. Így alakulhatott ki a "pap-ríkató" szóból a paprika. Persze ebben a történetben annyi igazság mindenesetre van, hogy a szegedi ferences kolostor kertje az, ahonnan elterjedt egész Magyarországon ez a nemes növény.
A humoros elnevezés magyarázattal ellentétben a paprika neve azonban a 18. században bukkant fel először írásos emlékeinkben, amelyekben felfedezhető a bors délszláv neve a "papar".
Csak a 18. században vált általánosan ismertté; legelső termesztő körzete Szeged környékén volt. Európában Spanyolország mellett itt, majd később Kalocsa vidékén kezdtek tömegesen fűszerpaprikát termeszteni. Paraszti termeléséről és használatáról először Csapó József debreceni füvészkönyvében (1775) olvashatunk. A 18. század végétől fokozatosan, olcsó borspótló fűszerként vált népszerűvé, és teljesen átalakította a magyar konyhát. Az 1831. évi alatt mint megelőző gyógyszer terjedt. Termelése a 19. század derekáig hazánkban sehol sem haladta meg a családi önellátás szintjét.
Elterjedése
A ma termesztett fűszer- és étkezési fajták messze kerültek a vadpaprikáktól, de azok továbbra is megtalálhatók valamennyi nemesítő intézetben, mint a nemesítés alapanyagai. Vetőmagjuk a kereskedelemben is kapható.
Mivel melegigényes, a szabadföldi paprikatermesztésre hazánknak csak a déli része optimális, mert a vegetációs idő alatt itt emelkedik az átlaghőmérséklet 17 °C fölé. A fagyra igen érzékeny, ezért már a legenyhébb késő tavaszi vagy kora őszi fagyok elpusztítják. Optimális csírázási hőmérséklete 20 °C feletti; ennél hidegebb időben csak nagyon vontatottan csírázik.
A vegetációs időszakban legalább 300–400 mm csapadékot igényel, lehetőleg egyenletesen elosztva. Egyébként viszonylag jól tűri a szárazságot, még akkor is, ha nagy a meleg.
Hosszúnappalos növény. Ha a megvilágítás 12 óránál rövidebb, nemcsak a virágzás áll le, de a bimbók akár le is hullhatnak.
Szélsőséges talajtípusok kivételével szinte mindenütt termeszthető, de mutatós, szép töveket csak humuszos, laza, levegős talajban kapunk; ehhez többnyire trágyázni kell (főleg istállótrágyával).
Megjelenése
Orsógyökérzete csupán a talaj fölső 30–40 cm-es rétegét járja át; ritkán 100–120 cm-re is lehatolhat. Érdekes, hogy a gyökérzet néhány (2–5) százaléka a növény össztömegének.
Hajtásrendszere jellegzetes bogas vagy villás elágazású, egyes alakjai fürtös vagy korlátolt növekedésűek.
Egyes fajták lágy, általában enyhén sárgászöld szára nagyon korán fásodni kezd, amire szüksége van a termések megtartásához. Más fajták lágyszárúak maradnak. A sima száron néhány borda húzódik végig. A nóduszok (csomók) környéke gyakran lilás árnyalatú, esetenként gyengén szőrös is. Vannak kifejezetten alacsony (10–20 cm-es), közepes (30–40 cm-es) és magas (80–100 cm-es) fajták is; legfeljebb 1,5 m-esre nőhet meg. Ágrendszere többnyire seprűszerű, de vannak legyező típusúak is.
Szórt állású, kopasz leveleinek mérete és száma igen változó. Levélnyele rövidebb a levéllemeznél, a levélalapnál gyakran apró, olykor csökevényes pálhalevelek nőnek. A lándzsás vagy tojásdad levelek széle ép válla ék alakú, kb. 10 cm hosszú nyélbe keskenyedik. A levéllemez ép szélű, sötétzöld, de lehet lilás is.
Bókoló virágai látszólag csomókban állnak az ágak csúcsán, de valójában magánosak, mert a kocsányok nem egy pontból, hanem egy törpehajtásról indulnak ki. A legfeljebb 3 cm-es virágkocsány hajlott, sárgászöld vagy lilás. Csészelevelei 2-3 cm széles csővé nőttek össze; ezen a cimpák száma (5–7) utal a csészelevelek számára. A fehér, sárga vagy lila sziromlevelek hasonlóképp csővé forrtak össze. Az abból kiemelkedő, szabadon álló porzók jól láthatók. A portokok kékek vagy liláskékek.
Az egy-öt termőlevélből összenőtt, felső állású termőből bogyótermés képződik. A fehér bogyósok magháza halványzöld, a sötétebbeké sárgászöld. A porzók alapjánál találhatók dús nektárt kiválasztó mézfejtők, amelyek a növényhez csalogatják a rovarokat. Felfújt, sokmagvú bogyótermése rendkívül változatos alakú és színű; csüngő és felálló is lehet. Vékony héja sima és fényes. A keresztben átvágott termésben láthatóvá válik az erek száma: ez mutatja, hogy hány termőlevélből képződött. Az erek alapi részén az ún. óriás sejtek tartalmazzák a kapszaicint, amitől ízét csípősnek érezzük. Az érett termés a karotinoidok (béta-karotin, kapszantin, kapszorubin, lutein, zeaxantin, kriptoxantin stb.) színező hatása miatt sárga, piros vagy barnáslila (fekete) is lehet. A kapszantin és a kapszorubin a két fő anyag: utóbbi a pirosra érő fajtákban a sárga festékek mennyiségének tízszeresét is elérheti.
A terméshús leves és legfeljebb 11 cm vastag, zamatos ízű, és kapszaicin-tartalmától függően édes vagy égetően csípős ízű. Tövenként akár 40–50-nél is több termést hozhat. A lapos, vese alakú, 3–5 mm-es magok a központi húsos oszlopon és az erek mentén helyezkednek el. Ezermagtömege: 3–5 g; a magok 85–95%-os csírázóképességüket 3–4 évig tartják meg.
A március végén, április elején elvetett magokból május végére megfelelő méretű palántákat kaphatunk. Gyomtalanítás után a palántákat földlabdával (tápkocka) vagy szálasan ültethetjük ki; a tövek között tartsunk legalább 25–30 cm távolságot. A mély ültetést nem szereti. A termés fajtától függően a vetés után legalább 3 (étkezési paprikák) és legfeljebb 5 hónap (csilipaprika) között érik be. A paprikát éretlenül vagy éretten szedik; a friss termés 7-10 °C-on mintegy 14 napig tárolható; szárítva nagyon hosszú ideig eltartható.
Fontosabb fajai
Öt faját termesztik szerte a világon, rengeteg változattal:
Közönséges paprika (C. annuum); ide tartozik szinte valamennyi, a Kárpát-medencében termesztett paprikafajta.
Cserjés paprika (C. frutescens) termesztése a Kárpát-medencében alárendelt (csilipaprika)
Kínai paprika (C. chinense)
Bogyós paprika (C. baccatum); termesztése a Kárpát-medencében alárendelt
Szőrös paprika (C. pubescens)
Felhasználása
A trópusi országokban inkább a kicsi, csípős terméseket (csilipaprika) használják ételfűszerként, frissen vagy szárítva, egészben vagy megőrölve. A mérsékelt övben főként a nagy termésű, édes fajtákat forgalmazzák, és ezeket nyersen, zöldségként párolva, levesbe főzve és salátának fogyasztják, illetve szárítva édes paprika fűszerporrá őrlik. Az ecetben vagy olajban eltett paprikát savanyúságként tálalják, vagy ételeket fűszereznek vele.
Etimológia
Habár az összes paprika, legyen az édes, vagy csípős, azonos eredetre vezethető vissza, gyakran kettéválasztjuk a paprika és a chili fogalmakat. Emellett számos fogalmat is megkülönböztethetünk, melyek körülírják a paprika egyes kisebb csoportjait, mint például a fűszerpaprika, a peperoni (ezen kifejezés német nyelvterületen elterjedt testvére a Pfefferoni) vagy pedig az olasz peperoncini. Továbbá használatosak a spanyol bors, a vörösbors, vagy a cayenne-bors kifejezések is, melyeket a paprikakereskedelem történeti gyökereire, illetve a bors szóra vezethetjük vissza.
A szelídgesztenye vagy szelídgesztenyefa (Castanea sativa) a bükkfafélék családjába tartozó, gyors növekedésű fafajta. Hívják még édes gesztenyének, európai vagy jóféle gesztenyének is.
Származása, élőhelye
Délkelet-Európa hegyvidékeinek párás völgyeiből származik, és már a történelmi időkben terjedt el szerte a kontinensen. Ehető terméséért a rómaiak sokfelé telepítették. Fontos táplálékuk volt; a magjából lisztet őröltek. Valószínű, hogy a Brit-szigetekre és a Kárpát-medencébe is ők telepítették be – ekképpen valószínűleg római ültetvények maradványai a Börzsöny déli lejtőin zöldellő szelídgesztenye-ligetek. A termesztésből sokfelé kivadult.
Jelentősebb szelídgesztenyések (leginkább fenyővel elegyest) Magyarországon az Alpokalján vannak:
a Soproni-hegységben a 19. század végén, Muck Endre kezdeményezésére telepítették;
a Kőszegi-hegységben őshonos, de domináns fajjá az erdőgazdálkodás tette.
Megjelenése, felépítése
Nagy termetű fa, akár 30 m magasra is megnő. Kérge csavarodó kéregkötegektől bordás. Rügyei zömökek, kerekdedek.
Fényes, bőrszerű, keskeny, 10–20 cm hosszú, váltakozó állású, hosszúkás lándzsa alakú levelei szúrósan fogazottak, mindkét oldalon 4–7 éles foggal. A fogak hosszúak, hegyesek, közöttük a bemetszések lekerekítettek. Gyakran karéjos is. A levél csúcsa keskeny, hegye rövid. A levélnyél hossza 2–5 cm. A levél színe sötétzöld; fiatalon szőrös, később kopasz. Fonákuk fiatalon nemezesen szőrös, a sűrű szőrzet miatt színe a szürkétől a fakózöldön át a fehéresig változhat. Egy-egy levélen 15–20 pár oldalér nő. A levél válla ritkábban szív-, többnyire széles ék alakú vagy lekerekített.
Hímnős barkavirágzata felálló, látványos. Csúcsán a virágzat nagy részét adó sárga porzók nyílnak, alapjuknál pedig a zöld termős virágok, gyakran a porzóknál később. A megporzás után a termős virágok gömbbé növekednek; egy-egy ilyen gömbben két-három termés nő. Fényes, barna makktermése a gesztenye. Ennek kupacsa zöld, sűrűn tövises, szúrós.
Virágpora kis méretű, legnagyobb átmérője 10–12 µm. Trikolporát, hosszú hasítékokkal és kis pórusokkal. Az exine barázdált, puha. Pollene kevéssé allergén.
Életmódja
A meszes talajt rosszul tűri. Melegkedvelő: a téli fagyokat elviseli ugyan, de termése a Kárpátoktól északra csak kivételesen jó években érik be. Június-júliusban virágzik. Virágait részben a szél porozza be, részben a rovarok. Az érett gesztenyék októberben hullanak a földre a felpattanó kupacslevelek közül.
Felhasználása
Virágai jó mézelők, a gesztenyeméz különlegességnek számít.
Termése, a gesztenye nagyon sokféleképpen használható:
a maghéját bevágva pirítják nyílt tűzön,
héjától megtisztítva kandírozzák,
főzés után meghámozva készítenek belőle pürét, amivel süteményeket, mártásokat ízesítenek vagy tejszínhabbal tálalják.
A szárított magokat porrá őrölve tárolják.
Sűrű, szabályos koronája miatt díszfának is ültetik.
Felhasználása
Sokoldalúan felhasználható, műszaki szempontból kiváló faanyaga. Igen tartós, rugalmas, közepesen kemény, szép rajzolatú, repedésre nem hajlamos, jól fényezhető, korhadásnak ellenáll. A déli országokban kedvelt bútorfa, főként jó hajlíthatósága, rugalmassága miatt.
Olyan helyeken, ahol a tél enyhe, parkokba is előszeretettel ültetik.
Gesztenyeünnep
A jó gesztenyetermő vidékeken ősszel gyakran gesztenyeünnepet tartanak a termés betakarítása után:
Magyarországon híres az októberben tartott velemi gesztenyeünnep;
Madeira szigetén október/november fordulóján, Curral das Freiras faluban tartanak turistacsalogató gesztenyeünnepet.
Erdély legjelentősebb gesztenyeünnepe e nagybányai.
Földünk - vagy ahogy lányaim hívják: a "bíjtok" - művelése apukám szenvedélye. Ilyenkor télen a szakkönyveket bújja, újabb hasznos ötletek után kutatva. Legutóbb a magvak kezeléséről olvasott valami érdekeset.
A minap egy vízzel teli edénybe tette a sütőtökből kikanalazott magokat. Amikor megkérdeztem, miért van erre szükség, lelkesen magyarázta, hogy így könnyebb leszedni róla a felesleges részeket, és egyből ki is válogathatjuk a selejteseket.
Íme az eljárás:
Szedjük le a legkívánatosabb zöldséget a legegészségesebb növényről. Vágjuk félbe, és kanalazzuk ki a magvakat. Tegyük őket pohárba, és öntsünk rá vizet.
Fedjük le a pohár száját papírszalvétával, és rögzítsük le befőttes gumival. Így lefedve a levegő átjárását biztosítjuk, ugyanakkor távol tudjuk tartani a rovarokat, és a port is. Tegyük melegre, például a konyhakredenc tetejére.
Néhány nap múlva beindul az erjedés, amelynek során a csírázás gátló anyagok lebomlanak. A víz felszínét hamarosan penész borítja, az edény aljáról buborékok szállnak fel. A magvak a pohár fenekére süllyednek, míg a gyümölcshús, és néhány mag feljön a víz tetejére. Ezek a csíra és sziklevél nélküli úgynevezett léha magvak, amelyekre nincs szükségünk. Ne várjunk tovább, mert a magvak csírázásnak indulhatnak.
Ekkor öntsük el a vizet, a benne úszó maradványokkal együtt, és a penészréteggel együtt. A magvakat többször jól öblítsük át, majd öntsük szitaszűrőbe, és mossuk át folyóvízzel. Végül a magvakat rázzuk ki papírtányérra vagy papírtálcára egy rétegben, hogy száradjanak. Ne használjunk hajszárítót, vagy egyéb melegítőeszközt! A papírtörölköző vagy szalvéta azért nem jó, mert a magvak hozzáragadnak. A magvakat naponta rázogassuk meg, hogy segítsük a további száradást, és meggátoljuk a magvak összeragadását. Ha sok magot gyűjtöttünk, használjunk több tálcát, így biztosítva a sikeres szárítást. Amikor már megszáradtak öntsük papírzacskóba, és tegyük száraz, hűvös helyre. Pl. fűtetlen verandára, garázsba. Itt várja meg a tél elmúltát, amikor is hozzáláthatunk a vetéshez. Ne feledjük a zacskót felcímkézni és dátumozni.
Akkor fogunk megfelelő utódokhoz jutni, ha újravetés után a szülő növény tulajdonságai változatlanul jelennek meg. Az ilyen fajták az úgynevezett genetikailag stabil heirloom fajták.
(Ezt a képet loptam a netről, bevallom becsülettel... )
